Kedves Anna!                                                                          

Eljöttünk ma hozzád, itt vagyunk veled. Mindnyájan rád gondolunk. Keresünk
egymás tekintetében, keresünk történeteinkben, emlékeinkben. Átadjuk magunkat
annak az érzésnek, ami képessé tehet bennünket a megváltoztathatatlan
elfogadására.

Most rólad beszélünk Anna. Arról, ahogyan éltél, arról, ahogyan tanítottál, arról,
ahogyan jelen voltál köztünk, ahogyan hatottál a környezetedre, ahogyan
létrehoztál és megtartottál egy szakmát, ahogyan gondoztad a barátságot, ahogyan
alkottál.

Az advent most más volt, mint korábban. Az év utolsó napja most más volt, mint
korábban.

A várakozás a remény átjárta minden napját. Körülvettünk téged, óvtunk,
reménykedtünk és beszélgettünk veled csaknem úgy, mint korábban mindig a
szakmáról a tanításról a készülő könyvedről, a világ zajlásáról, a barátságról,
tanítványokról… egymással…a kórházban.

Ősz volt még, amikor a betegség leple szűkre szabott köntösével betakart.

Láttuk, érezted, tudtad most olyan történik, ami teljesen más alkalmazkodást vár
mindenkitől.

Gondolkodtál arról, hogyan tovább… arról, most több idő marat az írásra…arról,
hogy minden változik…, miközben a tekinteted mást is láttatott,ahogyan elmerült a
végtelenben.

Betegágyadat apró ajándéktárgyak vették körül, kedves figurái ott vigyázták az
álmodat. Akkor már harmadik hete magas lázban voltál. Akkor, már csak a szemed
beszélt.

Emlékeztél…
Emlékeztél találkozásokra, társakra, barátokra, a tanításra, feladataidra,
szeretteidre, Henrikre, vállalásodra…

Gyorsan történt, nagyon gyorsan.

Akkorra már a leghosszabb éjszaka is véget ért.. .
Akkorra már a fény megszületett, szeretet járta be a világot, mely mozgat napot és
minden csillagot…

Gyorsan, nagyon gyorsan történt minden.

Pontos voltál Anna. Mindenben és mindig pontos voltál. Most is, azon a napon.

Az esztendő utolsó napján hívott magához a Gondviselő.

Őrzöm a tekinteted, kísérhettem sorsát. Éreztem benne elhivatottságod tisztaságát,
emberi és szakmai hited erejét, a jelenléted adta biztonságot.

Látlak a dolgozószobádban, ott ülsz az asztal mögött, körülvesznek kéziratok,
dolgozatok, feljegyzések, könyvek és néhány fénykép. Látlak a sződligeti kertben,
mosolyogsz, kezedben jegyzettömb és cigaretta.

Beszélgettünk…

Komótosan rágyújtottál a kávéscsészét lassan a szádhoz emelted és figyelmed
teljességével átadtad magad a beszélgetésnek.
A tekinteted támogatott, segített a szavak keresésében a gondolatok
megfogalmazásában.

A nevedhez egy szakterület kötődik elválaszthatatlanul.
A pszichopedagógia fogalma eggyé vált veled. Szakmai generációk a
gyermekvédelem intézményei, hazai és nemzetközi programjai fejlődhettek általad.
Valódi alkotó terveid voltak, céljaiddal közösségeket mozgósítottál, hatottál nevelési
kultúránkra.

Tudós elődök értékeit őrizted, átörökítetted hitvallásukat, példát mutattál
emberségből, hűségből, kitartásból a gyengék, az elesettek, a segítségre szorulók
iránti alázatból.
Olyan szakismerettel és gondolkodásmóddal ismertettél meg bennünket, ami
szemléletformáló erejével támogatott a gyermek- és emberközpontú
közösségépítésben.

Most itt vagyunk Anna azzal a feladattal, hogy nélküled folytassuk tovább a
tanulást, a tanítást, a munkát.

Nélküled folytatni, mégis általad és veled.

Jelen vagy bennünk. Szakmai örököseidben, tanítványaidban, mindazokban, akik
elkötelezett társaid voltak, őriznek.
Most már másként fogunk tanítani a könyvedből, más hangsúllyal idézzük
gondolataidat, új felelősséggel képviseljük látásmódodat, szemléletedet.

Miután az utolsó földi úton elkísértünk visszamegyünk munkahelyeinkre az
intézetekbe, az iskolákba, egyetemekre, a hivatalokba, közösségeinkbe. Folytatjuk
munkánkat, és folytatjuk a veled megkezdett munkát, és beszélgetünk rólad.

Felidézzük újra, ismét azt, amit általad éltünk meg és az emlékezés örök
folyamatában megőrizzük azt az Annát, aki velünk marad.
Kedves Anna!
Ma este mécset gyújtok – ma este mécset gyújtunk, felnézek az égre - felnézünk
az égre, a holdra és a csillagokra és megköszönöm az Úrnak - és megköszönjük az
Úrnak, hogy gondot visel reád.

Nyugodj békében!
Szarka Attila az
Aszódi J
avitóintézet
Igazgatója